Önkéntes szervezőink:
Benedek Antónia
Felügyelő-vagyongondnok
Dr Berry-Gajdos Márta
Felügyelő-vagyongondnok
Dr Zolnai Edit, elnök
Londoni magyarnak és emellett veszpréminek tartom magam, mert többnyire ott nőttem fel.
Végzettségem szerint jogász vagyok. Pár évig bíróként dolgoztam Veszprémben, mielőtt férjhez jöttem Angliába 1992-ben. Itt is elvégeztem a jogot, de a gyakorlására már nem jutott időm, mert 1996-ban, illetve 2000-ben megszülettek fiaink.
Születésük előtt angol férjemmel minden szakirodalmat elolvastunk a kétnyelvűségről, amit csak találtunk. Meggyőződésünk, hogy a kétnyelvűség nem hogy nem hátrány, hanem óriási előny és mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a gyerekek megtanulhassák és használhassák a magyar nyelvet angol nyelvi környezetben is. Nagy örömömre mindkét fiunk teljesen kétnyelvű és férjem is elég jól elboldogul már nyelvünkkel.
1998-ban kezdtünk járni az islingtoni csoportba, ahol egyre inkább részt vettem a szervezési feladatokban. 2000-ben megválasztottak a Csoport elnökévé és azóta így próbálom elősegíteni, hogy az itteni magyar, vagy félmagyar gyerekek vidám környezetben tanulhassák a magyar nyelvet.
Kakas Zoltán
Alelnök (Islington)
Zahuczky Mónika
Alelnök (Morden)
Demeter Ildikó
Kincstáros
Hurl Anna
Kincstáros (Morden)
Featherstone Ruth
Könyvtár-kezelő (Islington)
Tóth Ildikó
1991 óta élek Londonban, londoni magyarnak érzem magam. Budapesten a Nemzetközi Pető András Intézetben végeztem, konduktor vagyok.
Az LMI+ islingtoni csoportjába 1997 őszétől járunk, fiam csupán 18 hónapos volt. Nagyon élvezte a csoport nyüzsgését, az éneket és a többi gyerek társaságát. Az otthoni környezetben lehetőleg magyarul beszéltem a fiammal, amíg férjem haza nem ért a munkából. Vele a közös nyelvünk az angol. Az első 3 évben háromnyelvű volt a fiam, mivel férjem egyik anyanyelve a maláj. Sajnos ez a nyelv lemorzsolódott a nem következetes használata miatt. Ezért is nagyon fontos a kitartás a szülő részéről. A jelenleg 15 éves fiam továbbra is szépen, változatosan beszéli a magyar nyelvet is.
Vezetőségi tag 1998 óta vagyok, a feladatom mindig úgy változott, ahogy a helyzet kívánta. Voltam tagsági titkár, megbízott pénztáros, megbízott vezető helyettes és jelenleg reklám felelős vagyok. Feladatom a többi Londonban lévő szervezetekkel való kapcsolat kiépítése és ápolása.
Lengyel Éva
Programszervező titkár
